Ezzel a címmel olvastam nemrég egy cikket.
A három összetevő:
Beszélgetni… Adni magunkra… Programokat csinálni…
Az elsőt és az utolsót most hanyagolnám (a házasságomban nyilván nem 🙂 ).
Na tehát adni magunkra… Ez az én fejemben nem egyenlő azzal, hogy címlaplánynak kell kinéznünk és mindig, minden körülmények között a tökéletes külsőt kell mutatnunk. Nem kell mindig úgy kinéznünk, mintha épp a fodrásztól jöttünk volna, vagy épp egy diszkrét nappali sminket varázsolt volna ránk a kozmetikus/sminkes. Vagy épp a manikűrös alkotta csodás körmeink lennének. Nem. Legalábbis szerintem nem.
Úgy gondolom, elég az, ha a hajunk nem zsíros, a karunk és a lábunk szőrtelen, rendben van a szemöldök (NAGYON FONTOS, hiszen keretet ad az arcnak) és egy kis szempillaspirállal sem tudunk mellélőni.
(Általában egy kis friss illat is belefér, de most hogy a legkisebb még nagyon pici, ez természetesen kimarad.)
Amikor a kölkök már alszanak, egy réteg lakk a körmökre (amíg szárad, beszélgetni is lehet) :).
És ezek apróságok, és számítanak. Látom a férjem szemében, hogy a vonzalom még mindig megvan. Hogy nem a megszokás, a gyerekek, a hitel és a számlák tartanak minket össze. Vagy legalábbis nemcsak… 🙂
És igen, tudom van, akit a párja úgy szeret ahogy van…
(És bár a legfontosabbak a belső tulajdonságok, halkan megjegyzem, – akár tetszik, akár nem – a férfiak vizuális lények.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: