A lányom érzékeny bőre révén tavaly nyáron belefutottam a zöld háztartásvezetésbe. Az ecet, a szódabikarbóna, mosószóda, teafa illó és társai ellepték a lakást. Alapjáraton nyitottak vagyunk minden környezetbarát megoldásra, a háztartásvezetés mellett a másik óriási zöld lépésünk, hogy modern mosható pelenkát használunk. Persze ilyenkor az ember lánya hajlamos mindent “zöldíteni”, én mondjuk csak addig, amíg a komfortzónámon belül maradhatok.
Ámulva nézetem a jutyúbon, hogy szódabikarbónával és mézzel mosnak hajat. Viszont a lelkesedésem erősen hanyatlani kezdett eme macerák láttán. Tehát ez nem az én világom… A higiéniai termékek elkészítését szakemberekre bízom. Persze vannak alapelveim. Az egyik az, hogy – a kényelmi határaimon belül – minél kisebb ökolábnyomot hagyjak/hagyjunk magunk után. A másik, hogy semmi olyan terméket nem vásárolok, aminek a megalkotásánál, tesztelésénél állatokon kísérleteztek (mondjuk ez lehet, hogy már rég idejét múlt…). Az is nagyon fontos, hogy ha az összetevőkhöz szükséges alapanyag a természetben megtalálható, akkor azt onnan rakják bele. Ahogy korosodom, a társadalmi felelősségvállalás megfogalmazás is új értelmet/értéket nyer számomra, a céget ebből a szempontból is lecsekkoltam.
De volt, aki megkérdezte: miért pont a svéd márka?
Erre csak két dolgot említettem: a kék-sárga “húsgolyóáruház” és az autómárka, amiről mindenkinek a biztonság jut az eszébe, így kozmetikai területen is tudom, hogy mit várhatok. Megbízhatóság és érték. Az érvelésem kikezdhetetlen volt… 😀
Ja és zöldülésemet nekik köszönhetem:
http://naturmami.hu/
http://moshatopelenkakucko.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: